Gyönyörű elfek síró nevető.
Utána néztem a mitológiában az elfeknek (tündéknek), és a germán-skandináv mitológiában találtam is róluk egy pár szót:Az elfek szellemlények a gemán mitológiában. Az elfek néha világos és sötét lényekre oszlanak. A világos elfek a levegő, a légkör szellemei, külsőre apró, szép emberek, hüvelyknyi termetűek, virágszirom sapkát viselnek. Lakóhelyük lehet fa, amelyet így nem lehet kivágni. Szeretnek holdfényben körtáncot lejteni;muzsikájuk elbűvöli a hallgatót, táncra készteti még az élettelen természetet is; a muzsikus mindaddig nem tudja abbahagyni az elfek dallamát, míg hangszerét össze nem törik. Foglalatosságuk a fonás-szövés, fonaluk az ökörnyál. Hát ennyi az elfekről, persze csak a germánok szerint.








Az elfekben való hit annyira erős,
hogy az 1930-as években
a Reykjavík melletti Kópavogur
településen még egy útépítés is
leállt, mert mindenféle rejtélyes
balszerencse miatt nem sikerült
egy állítólag elfek áltak













Valamennyi elf egyetlen ősi vérvonalra eredeztethető vissza (shîr-shuar), ám a Vonzás Halála óta szokás
ayrokról és azírokról beszélni. Ma már egyetlen óelf
sincs életben, leszámítva az Ifjakat és néhány Matuzsálemet az Elfajzottak közül. Azok az elfek, akik
megőrizték vérük tisztaságát, azíroknak nevezik magukat. Mindazok, akiket megfertőzött a Sötét Víz,
ayrok gyűjtőnév alatt ismertek. A hét elf nép a jelenben a következő: erdőelfek, sziklaelfek, hóelfek,
sötételfek, árnyelfek, holdelfek és vérelfek.
A ma élő fajok legtöbbje már az előző Forduló előtt
is létezett, például az emberek, az óriások, a sárkányfajzatok, a manónépség és a törpök


























































































































